Monday, November 9, 2009

JimijimmmmMZ/X


Nahát, és akkor végre MZ/X, Magyarország egyik leglustább zenekara :) Hozzájuk idomulva én is csak kb. 5 év késéssel teszem ki ezt a postot :))

Már nagyon régen írnom kellett volna róluk, hiszen egyrészt barátaim, másrészt pedig az egyik kedvenc zenekarom.

Ami most képbe hozta őket, az a 10 éves szülinapi koncertjük, amire 200 km-t autóztam, de mint mindig, most is megérte :)

Ott voltam anno a legelső bulijukon, mikoris a wagadogu és a Nothing B. N. zenekarok tagjaiból verbuválódott MZ/X az első koncertjét adta.

Már akkor kiderült, hogy ilyen egyedi zenét kis hazánkban (bár lehet, hogy messzeb sem) nem játszik senki, ezzel persze az ember a nyakába veszi az undergroundot, és vállalja, hogy tényleg a zenélés öröméért teszi, amit tesz, mert a nagyközönség meg rájuk tesz... dehát nem ez az első történet, ami nem világsztárrá válással végződik, bár szerintem ők simán megérdemelnék.

Az egyik mamf-os koncertjük után jutott eszembe, hogyha egy éven keresztül minden nap meg kéne néznem őket, sztem akkor sem unnám meg :)

Mert ahogy keverik a hiphopot, jazzt, funkot, bluest a rockkal, hááát, lehet próbálkozni utánuk csinálni.

Ez alatt a 10 év alatt 2 lemezük jelent meg, név szerint a Jelentkezik 2001-ben, majd egy évre rá a Nulla Kettő. Ez után már csak demok láttak napvilágot, melyek közt volt angol nyelvű is.

Klipjeik a youtube-on, illetve a www.planetunderground.hu weboldalon találhatók, itt egy kis ízelítőt lehet kapni ebből a fantasztikus zenei világból.

A mostani koncerten is hozták, amit kellett, régi dalok idézték meg a dicső múltat, az újak is szakítanak, és hát a doors feldolgozás (break on through) is igazi telitalálat, igazi emzéperikszes ízt kap, ha ők játsszák. Valamint Varga Zsuzsa művésznő is emelte az est fényét, de amellett, hogy öröm látni egy ilyen hölgyet a színpadon, én azért vettem volna a helyében a fáradtságot, és megtanultam volna a "Mozogj lassan" szövegét...

Bízom benne, hogy a következő 10 év kicsit aktívabban fog telni, már ami a koncerteket, és új lemezt illeti, bár például Matyi közben oszlopos tagja lett a Fish! zenekarnak, akiknek (legalábbis szerintem) egy igazi karakteres hangzást sikerült adnia, persze Binges hathatós közreműködésével :) de ez már egy másik történet.

Ja, és természetesen meg akarjátok venni a LEMEZEIKET!



végrevégre új ep:

Mzperx - re: by langologitarok

No comments: